A Szentei Óvodásokért Alapítvány
Egy nógrádi kis falu, Szente óvodájának alapítványáról van szó. Az óvoda 1999-ben nyílt és nemsokkal a nyitás után létre is hozták a nevezett alapítványt azzal a céllal, hogy a gyerekeknek lehetőségük legyen úszni tanulni. A környéken se uszoda, se strand nincs, Gödre szoktak utazni évente egyszer 2 hetes úszótáborba, ennek fedezésére szolgált az alapítvány eredetileg. Az úszás mellett színházbérletet is szoktak venni, hogy a gyerekek néhány alkalommal eljuthassanak színházba is, amire a szülőknek nincs anyagi keretük. De alapítványi pénzből sikerült annak idején mászókákat is venni az udvarra. Támogató híján a szülőknek még egy jobb csoportkirándulásra sincs fedezetük.
A kezdetben 14 fős ovi ma már 33 gyereknek biztosít művészeti nevelést. A gyerekek néptáncolnak is, de népi ruhára, cipőre egyelőre nem futotta az alapítványi keretből, szeretnének kézműves foglalkozásokat is bevezetni, esetleg agyagozó korongot venni, hogy helyi agyagedényeket készíthessenek, de ezekre sem került még eddig sor. Az intézményen belül szeretetteljes, hagyományőrző, jó légkörű nevelés folyik.
Az alapítvány közhasznú szervezet, igény esetén tud igazolást adni adókedvezményhez, amennyiben valaki nagyobb összeggel szeretné őket támogatni, de minden forintnak örülnek.