Napló - július 15., szerda

Ismét egy út Kanadába, szám szerint az ötödik. :) Hihetetlen, hogy mennyire repül az idő. Mintha csak ma történt volna, hogy 2004-ben először látogattam meg Torontót. Egyszerre tűnnek távolinak és közelinek is a korábbi utazások. Azt hiszem mondhatom azt, hogy megváltozott az életem az AvCon 2004 óta. Akkor még nem sejtettem, hogy mekkora kaland lesz az, amibe anno belevágtunk, azt sem, hogy mi lesz a folytatása. Aztán jött az AvCon 2005, majd egy rendezvény a Royal Ontario Musuemban, majd végül 2007-ben a nagy kanadai utazás tette fel az i-re a pontot az AvCon 2007-tel. Négy alkalom, négy összejövetel, négy út. Az idei utam lesz az ötödik, és egyben az AvCon 5. évfordulója is.

Egyrészt várakozással, másrészt kis szomorúsággal tekintek a következő két hét eseményei elé. Várom, hogy ne várnám már. Nem is annyira az AvCont, hiszen 3 korábbi összejövetel során sok színésszel sikerült találkoznom, fényképezkednem, megismerhettem magát Kevin Sullivant, aki azóta Magyarországon is járt. Voltam forgatási helyszíneken, a King-tanyán, a Sullivan Stúdiókban, sőt Sullivanék főhadiszállásán is. Azt hiszem, az évek során elértem mindent Avonlea-vel kapcsolatban, amiről egy rajongó csak álmodhat. És akkor még nem is beszéltem a Prince Edward-szigetről. Fantasztikus évek voltak, fantasztikus embereket ismerhettem meg, új barátokra leltem, akiket most 2 év után újból viszontláthatok. Várom már a találkozást.

De egyben szomorú is vagyok kicsit, mert nem tudom, mi lesz a folytatás... 2004-ben, az AvCon után szintén volt bizonytalanság, bár aztán hamar kiderült, hogy muszáj még egyet szerveznünk, mert annyira jól sikerült. :) 2005-ben tudtam, hogy még legalább egy AvCon lesz, és hátra volt a nagy kanadai utazás is, amit 2007-re terveztem. 2007-ben is sejtettük, hogy még egy utolsó AvCont kell rendeznünk, de már akkor várható volt, hogy az lesz az utolsó, és a mostani összejövetel szervezése közben ez bizonyossá is vált. Elfogyott a lendület ebből a témából, a szervezőkből... És ez így is van rendjén. Ahogy a magyarországi VU-találkozókból is kifogyott egy idő után a lelkesedés, így ez is várható volt. Mondjuk a magyar VU-talikba is hoztak némi életet az AvConok, de most hogy nem lesz több, ez valószínűleg érinteni fogja a magyar közösséget is... Azért ötleteim vannak még... ;), és ha egy milliomos nem tudná a pénzét elkölteni, segíthetne egy magyar AvCon megszervezésében :))). A színészek ide reptetése ugyanis nem olcsó mulatság. :) Szóval magyar vonatkozásban azért még nem temetem el se Avonlea világát, se az Avonlea.hu weboldalt. 6 évvel ezelőtt már temettem, abból sem lett semmi. :D Viszont kicsit szomorú vagyok, mert nem tudom, mikor fogom megint látni a kinti barátaimat... Nekem az AvCon már jó ideje a barátokról szól elsősorban, nem a sorozatról. Majd meglátom, akár hogy is lesz, még biztos visszamegyek Kanadába egyszer és a PEI-ra is. ;)

A panaszkodást ezzel befejezem :), és remélem, hogy sikerül az útról minél többet tudósítani az itton maradt magyar rajongóknak. Igyekszem majd rendszeresen írni a fórumba, és azt is remélem, hogy tudok majd képeket is feltölteni, plusz ha olyanom van, ezt a naplót is vezetem majd, hogy a friss élmények, benyomások minél előbb dokumentálva legyenek. Aztán majd lesz megint VU-tali, élménybeszámoló, business as usual, ahogy az AvConok után szokott lenni. :)