Váratlan utazás-találkozó

Ez a lap szolgál az oldal látogatóinak szervezett összejövetelek, Váratlan utazás-találkozók, egyéb rendezvények nyilvántartására.

Ismét Váratlan utazás-találkozó

Alig vagyunk túl egy fantasztikusan sikerült 19. VU-találkozón, máris jön a következő találkozó. ;) Bár az ilyen találkozókra kell valami konkrét program, hogy ne csak üljünk egy teremben és arra várjunk, hogy elinduljon egy beszélgetés, az a tapasztalat, hogy az utóbbi találkozókon néha túl kevés idő jutott a beszélgetésre... Persze a résztvevők egymással tudnak beszélgetni többnyire, de talán néha a másik végletbe esünk a talikon: túl sok a program, túl kötött a menetrend. Nekem, a webmesternek az utóbbi jópár találkozó után mindig az az érzésem maradt, hogy nem tudtam megismerni az új résztvevőket, de ami a rosszabb, szinte beszélgetni sem tudtam sok emberrel. 1-2 ember el tud kapni, váltunk pár szót, de sokszor a szervezésre kell ügyelnem, a délután meg rövid, pörögnek a programok, vetítés, vendégek kötik le a figyelmemet. Szóval most egy olyan találkozó áll szervezés alatt, ahol inkább a beszélgetésen lesz a hangsúly.

Aztán előjött még egy ötlet, elkapott kicsit a szereplési vágy :), és szívesen tartanék egy összefoglaló prezentációt a kanadai útjaimról. Több ilyen élménybeszámoló volt már, talán már sokakat nem is érdekel az ilyesmi, lerágott csontnak tartják, de rendszeresen kapok kérdéseket emailben, Facebookon, jönnek hozzám oda találkozón emberek, valaki esetleg menne ki Kanadába, forgatási helyszínekre, kérdezik, hogy mit nézzenek meg, esetleg csak szimplán érdekelné, hogy mit láttam. 2007-2009 óta sok új rajongó ismerte meg az Avonlea.hu-t és lehet, hogy őket érdekelné egy ilyen prezentáció.

Úgyhogy most egy beszélgetős, prezentációs találkozóra gondoltam, ahol én szívesen mesélek, de nem csak az én prezimről szólna a tali, mint anno az ilyen beszámolók, hanem egy moderált beszélgetés lenne, ahol egymással is dumálunk, jobban megismerhetjük egymást. Bár nem lehet éveken keresztül arról beszélgetni, hogy kinek mi a véleménye Hetty néniről vagy kinek melyik szereplő tetszik - azért néha beszélhetünk róla. :) Sőt, visszajelzések alapján lenne igény arra is, hogy belenézzünk az első évad felújított változatába, úgyhogy egy közös epizódnézés is bele fog férni. Tovább megyek, mivel a du. két órás kezdés miatt annak kicsit szűk az időkeret, aki kora este már utazna haza, mert például messzebbről jött, ezért korábban fogjuk kezdeni a találkozót: délelőtt 11-kor fog kezdődni. Persze lehet később is csatlakozni.

Tudnivalók

  • időpont: 2012. május 19. (szombat), délelőtt 11-től kb. este 6-7-ig
  • helyszín : Hotel Platánus (Madrid terem), Budapest, VIII.ker., Könyves Kálmán krt. 44. (közel a Népliget metrómegállóhoz)
  • megközelítés:
    • A Deák téri metróállomástól kék metróval (M3) Kőbány-Kispest felé kell menni, a Népliget megállónál kell leszállni. Onnan pár perc séta a Könyves Kálmán körúton.
    • Déli Pályaudvartól: piros metróval a Deák térig, onnan pedig lásd fenti útmutató.
    • Keleti Pályaudvarról: piros metróval a Deák térig, onnan pedig lásd fenti útmutató.
    • Nyugati Pályaudvarról: kék metróval a Deák térig, onnan pedig lásd fenti útmutató.
    • Népligeti buszpályaudvarról: Pár perc séta a Könyves Kálmán körúton.
    A BKV útvonal-tervezője segítségével bárki könnyen megtervezheti a helyszín megközelítését.
  • a hotel akadálymentesített
  • enni-, innivalók: Mindenki hozzon magával kis nassolnivalót (a legjobb a saját készítésű finomság, de persze az sem baj, ha bolti), illetve innivalót. Evőeszköz, tányér, pohár, szalvéta lesz, azt nem kell hozni. A hotelben büfé üzemel, kávét, üdítőt, elvileg szendvicset is lehet ott kapni. Úgy kell elképzelni az egészet, mint egy házibuli, ahol mindenki megvendégeli a többieket a saját készítésű vagy beszerzésű enni-, innivalóval. ;)
  • belépődíj: 1000 Ft, a terembérletre kell. Mint mindig, most se riasszon el senkit sem a belépő. Ha valakinek csak ezen múlik a részvétele, szóljon és megoldjuk.
  • Bárki részt vehet az összejövetelen, senkit ne tartson vissza az, hogy eddig még nem volt ilyen rendezvényen! Ez rendszeresen visszatérő kérdés, nyugodtan jöjjön el bárki.

FONTOS! Aki szeretne részt venni a találkozón, az jelezze részvételi szándékát e-mailben, hogy tudjam, hány emberre számíthatok. Természetesen az is jöhet, aki az utolsó pillanatban kapcsol, és nem szól előre, de azért szeretném tudni előre, hogy kb. mekkora az érdeklődés.

Tervezett programok

A programok időzítése nincs kőbe vésve, inkább csak a sorrend miatt vázoltam fel a tervezett menetrendet. Az a tapasztalat, hogy az elején többen is szívesen beszélgetnek régen látott ismerősökkel, ezért nem feltétlenül szeretném ezt a beszélgetést rögtön megszakítani, így a vetítés lehetne később. Ezután lehetne az élménybeszámoló, így a később csatlakozók is be tudnak kapcsolódni.

  • 11:00 - 12:00: beszélgetés, ismerkedés, bemutatkozás
  • 12:00 - 13:00: egy epizód megtekintése az új Váratlan utazás DVD-ről
  • 13:00 - 14:00: beszélgetés bármiről, akár az epizódról
  • 14:00 - 16:00: élménybeszámoló a kanadai utakról
  • 16:00 - 18:00: beszélgetés, játék, stb.

Várom a visszajelzéseket, javaslatokat, ötleteket e-mailben, Facebookon vagy a fórumban. Érdemes erre az oldalra később is visszanézni, később még új információk érkezhetnek a találkozóval kapcsolatban.

Korábbi találkozók, összejövetelek