Avonlea Convention 2009 - The Last Hurrah

AvCon2009 logo Az AvCon 2009 (Avonlea Convention 2009 - Avonlea Konferencia) egy konferencia, összejövetel rajongóktól rajongóknak, mely negyedik és egyben utolsó alkalommal került megrendezésre 2009. július 24-26. között a Black Creek Pioneer Village nevű falumúzeumban, Torontóban, Kanadában.

Programok az AvCon alatt

Péntek

Első napon a már szokásosnak mondható túra volt a program a forgatási helyszínekhez. A Sullivan Entertainment jóvoltából nem csak Dan Matthews-t és Mark Reitsmat kaptuk meg, de Sullivanék egy buszt is béreltek nekünk, így gyorsan és gördülékenyen tudtunk közlekedni a különböző helyszínek között. Reggel 9-kor találkoztunk BCPV parkolójában, majd onnan indultunk, hogy meglátogassuk azt a pici hidacskát és patakot, ahonnan pl. Hetty esett le, mikor Romney Penhallow-val találkozott. Aztán megnéztük LMM házát Leaskdale-ben, majd következett a Pine Grove templom, aztán egy erdős rész, ami a stáb egyik hadiszállása volt a forgatások alatt. Ezután a King-tanyára mentünk, végül pedig Anne-hídjánál (ahol Gilberttel csókolóztak) és Diana Barry házánál fejeztük be a túrát.

Szombat

A második napon vendégünk volt: James O’Regan (Jeffries őrmester), John Welsman (zeneszerző), Mag Ruffman (Olivia King Dale), Ian Clark (Simon Tremayne) csak bekukkantott 2 percre, David Fox (Clive Pettibone) és Michael Mahonen (Gus Pike).

A szombatot egy már hagyománnyá vált eseménnyel, az AvCon-vacsorával zártuk. A rajongók mellett a közös vacsizásban 1-2 meghívott vendégünk, John Welsman, Mickey Mahonen és David Fox is résztvett. Vacsora közben, illetve után oldott hangulatban lehetett beszélgetni a vendégeinkkel.

Vasárnap

Harmadik és egyben az AvCon utolsó napján délelőtt Martha Mann előadását élvezhették a résztvevők, majd következett a szintén tradícionális AvCon-aukció Mike Matthews kikiáltóval Dan Matthews segítségével. Az aukción VU-relikviákra, fényképekre, forgatási kellékekre, rajongók illetve a Sullivan Ent. által felajánlott dolgokra lehetett licitálni. 5010 dollárt sikerült gyűjteni az aktuális jótékonysági szervezet, a Good Shepherd nevű menhely számára, akik hajléktalan embereknek segítenek. A napot végül Marilyn Lightstone színésznő zárta.

Egyéb programok

Az AvCon mellett más programra is volt lehetőség. Az egyik ilyen volt Zach Bennett bandájának, a Tin Star Orphans-nek (régebben Yonder) a július 18-ai fellépése (az Axis Gallery és Grill nevű helyen léptek fel), de az érdeklődők megtekinthették Marilyn Lightstone színésznő művészeti kiállítását is.

Miért ez volt az utolsó AvCon?

Mert a szervezők úgy gondolják, hogy a csúcson kell abbahagyni, és ennyit tudtunk kihozni ebből az eseményből, nem szeretnénk ismételni magunkat minden alkalommal. Ezenkívül a szervezők el is fáradtak az évek során, ki-ki szeretne mással foglalkozni vagy már foglalkozik is mással, ezért nem is tudott aktívan részt venni a szervezésben. Azért reméljük, hogy ez az utolsó volt a legütősebb AvCon, és ki tudja... talán egy nap valaki szervez majd még egy ilyen hasonló rendezvényt... ;)

Napló

Hát ez elég karcsúra sikerült... inkább élőben mesélek. :)

Képgaléria

Egy speciális megoldást használtam a nagy mennyiségű kép kényelmes nézegetéséhez: ez a diavetítés. A legjobb teljesítmény és élmény eléréséhez kérlek olvasd el a leírást a diavetítőről és utána a beállítások link segítségével igazítsd igényeidhez a paramétereket.

Figyelem! A King-tanya magántulajdon, tilos rajta az átjárás, látogatásunkat előre egyeztettük a tulajdonos McDougall-családdal.

Videók

Linkek