A 20. Váratlan utazás-találkozó

2012. május 19-e, szombat: huszadik Váratlan utazás-találkozó. Ismét a Platánus Hotelben tartottuk az összejövetelt. A mostani találkozó inkább a beszélgetésre volt kihegyezve. Korábban kezdtünk, már délelőtt 11-kor elindult a rendezvény, első körben a résztvevőkkel arról beszélgettünk, hogy ki, honnan jött, miért szereti a sorozatot, mik voltak a sorozattal kapcsolatos élményei, benyomásai. Az előzetes várakozásokat is felülmúlva többórás beszélgetés kerekedett már a találkozó elején. Később az AvConokról és a kanadai útjaimról meséltem a résztvevőknek fotókkal kísérve a beszámolót. Annak ellenére, hogy a szokásos 14h helyett már 11h-kor elkezdődött az összejövetel, mégsem jutott idő mozizásra, inkább beszélgettünk a filmnézés helyett.

A filmnézés elmaradása miatt az az ötlet, hogy ősszel rendezünk egy kifejezetten mozizásra kitalált VU-találkozót, nevezhetjük ezt a korábbi VU-maratonok folytatásának is. :)

A találkozóról készült képek itt tekinthetők meg.