Ismét Torontóban - május 5., péntek

Szikrázó napsütésre ébredek, gyönyörű az idő. Mosdás, reggelizés, ma is hosszú nap áll előttem. Csöng a telefon: Sonya az. Megérkezett este, valószínűleg egy másik terminálra, azért kerültük el egymást. Hyedie-vel lesz délelőtt, akit szintén az AvConról ismerek, és aki Torontóban lakik. Délután beugranának, hozott nekünk, avconosoknak pár dolgot. Beköszönök Kittynek, aztán nyakamba veszem a várost.

Sullivan Ent. főhadiszállás Első utam a Davenport Roadra vezet: a Sullivan Entertainment épületét szeretném lencsevégre kapni. Kitty már járt bent, egyszerűen bement... Én nem tervezek ilyet, csak le szeretném fotózni. Pár metrómegálló, majd séta. Szikrázó napsütésben sétálok, a szívem kicsit jobban ver, mint szokott... A házszámozásból ítélve kell még egy darabon sétálni, de egy kanyar után egyszer csak előttem terem a fényképről már ismert épület. Hirtelen kiráz a hideg... Igen! Itt van az az épület, ahol a szívemnek legkedvesebb produkciós cég székel. Csak egy épület, és még csak nem is forgatási helyszín, de akkor is fantasztikus érzés ott állni mellette... Csinálok több fényképet is különböző szögből. Egy idős úr valószínűleg nem néz teljesen normálisnak, mert megkérdezi, hogy megéri-e ennyit fotózni ezt az épületet. Széles mosollyal válaszolok: igen, megéri! Az épület bejáratánál belül hatalmas RTA-poszter, azt is lefotózom, bár kívülről alig látszik. Jó lenne egyszer be is menni... Na mindegy, majd máskor. Sietnem kell, mert még sok a tennivaló. A következő cél: Black Creek Pioneer Village.

Két év alatt hatszor jártam a falumúzeumban, hiszen a kétszer kétnapos AvCon is ott került megrendezésre, mégis muszáj most is felkeresnem. Egyrészt nosztalgiából, másrészt szeretnék venni pár ajándékot: elsősorban a fantasztikusan finom juharszirupos popcornból pár zacsival. Két metróval kell mennem, majd gyors busszal a York University Campusig, ahol tavaly laktunk. Tizenegyre érek az egyetem campusához. Egy kicsit beugrom a könyvtárba megnézni a leveleimet, majd irány Black Creek Pioneer Village. Butaságnak tűnhet ilyenre elpazarolni a délelőttöt, de egyrészt úgysem volt semmi dolgom, tévét nézni a hotelben sem lett volna hasznosabb, másrészt szeretek nosztalgiázni, és a BCPV-hez sok kedves emlék fűz. Egy-két napja nyitottak ki, még szezon előtt vagyunk. Pár vendég bóklászik a múzeumban meg egy halom kisiskolás, valami iskolai program lehet.

Amint belépek, előjönnek az emlékek, jó érzés kelt hatalmába. Szeretem Torontót, szeretem Black Creeket. Bárcsak minél több magyar rajongó élhetné át ezeket az érzéseket, ismerhetné meg személyesen a színészeket, helyszíneket, amerikai, kanadai rajongókat. Nem tudom mi lesz a 2007-re tervezett nagy úttal, de Black Creek Pioneer Village remélem, rajtam kívül lesznek még más magyarok is a következő AvConon. Egy életre szóló kaland ez az egész, olyan élménnyel lehet gazdagodni, amiről az ember nem is hinné, hogy megtörténhet vele, ha nem részese. Még mindig hihetetlen, hogy találkozhattam Kevin Sullivannel vagy Mag Ruffmannel. De mondhatnám R. H. Thomsont vagy Mickey Mahonent is. Miközben a viszonylag kihalt falumúzeumban mászkálok (az iskolások a főépület közelében uzsonnáznak) és próbálom olyan szögből fotózni az épületeket, amilyenből még nincs róluk vagy három kép, ezeken gondolkozom. Talán őrültség ennyire rajongani valamiért, de nekem ez a sorozat, ezek a találkozók annyi szép emléket és élményt adtak, hogy azt nem lehet szavakba önteni... Tényleg jó lenne ezt minél több magyar emberrel megosztani...

Félóra séta után lassan indulnom kell vissza, már csak a bevásárlás van hátra. Az ajándékbolt illata még a tavalyinál is finomabb: jellegzetes a juharszirupos termékek miatt. Imádom ezt az illatot! Barátoknak, rokonoknak, kollégáknak szánt édességekkel és egy rakás juharszirupos popcornnal távozom. Irány vissza a szállásra, aztán Ruth elé a vasútállomásra. Utam a campus gyönyörű kis tavacskája mellett vezet, természetesen nem véletlen, hogy visszafelé kis kerülővel megyek a buszmegálló felé. Tavaly ücsörögtem a tavacska partján az első napokban, szintén kellemes emlékek fűznek ide is.

Busz, majd metró. Megint késésben vagyok, bár messze nem annyira, mint tavaly, amikor is ugyanehhez a vonathoz kellett volna kiérnem. A késés miatt nem megyek vissza a hotelbe lepakolni, hanem rögtön a pályaudvarra megyek ki. Ruth vonata késik tíz percet, várnom kell rá. Öröm a viszontlátás, kilenc hónappal korábban találkoztunk utoljára. Segítek neki cipekedni, megyünk vissza a hotelba. Ő is becsekkol, majd tisztázza a tegnapi félreértést a szobák árával kapcsolatban, az akciós áron kapjuk a többi napot is, nem csak az első kettőt. Amíg nem jönnek meg Sonyáék, beszélgetéssel ütjük el az időt.

Sonya Hamarosan megérkezik Sonya és Hyedie egy csomó ajándékkal: mindenkinek hoztak valamit. Kis csomag édesség, közte San Franciscó-i csoki. Mivel éhesek vagyunk, be kellene ülni valahová. Hyedie-nek van egy ötlete, nem messze a hoteltől található egy különleges étterem: Richtree a neve. A meghatározás szerint market-restaurant, azaz olyan, mint egy piac. Rengetegféle étel közül lehet választani, ennyifajta kaját még sehol nem láttam. Mindenki kap egy mágneskártyát, vásárláskor ezt húzza le a szakács. Fizetni az egész buli után kell. Eltöltünk vagy másfél órát a helyen, és pár kilóval nehezebben távozunk.

Későre jár, megint hosszú nap volt. Ruthnak azonban még be kell vásárolnia, szívesen kísérem el a tegnap már megismert szupermarketba. Félóra alatt végzünk, irány vissza a hotelba. Papírra vetem a napi történéseket, aztán ma sincs gondom az elalvással...