Utazás, megérkezés Torontóba - május 4., csütörtök

Ismét egy út Kanadába. Őszintén szólva ez az út nem volt betervezve. A 2005-ös AvCon után azt gondoltam, leghamarabb 2007-ben látogatom meg újból Torontót, illetve Kanadát, talán egy hosszabb kirándulás alkalmával, illetve az AvCon 2007 miatt. Derült égből jött azonban a villámcsapás, hogy a torontói Royal Ontario Museumban (ROM) lesz május elején az első hivatalos Avonlea-színész-összejövetel. Egy ilyen eseményt nem lehet kihagyni, Hetty nénivel és Sarával nem mindennap találkozik az ember.

Teltek a hónapok, hetek, és elérkezett az indulás napja: május 4-e. Hogy azért ne menjen minden simán, az utolsó napokban még közbejött két dolog: Egyrészt kiderült, hogy Sarah Polley nem tud eljönni... Igaz ugyan, hogy az elsőre beígért színészek mellett másokra is lehet majd számítani (Gus Pike, Felicity, esetleg Alec King), de Sarah hiányát nem pótolja senki... Másrészt meg Ruth barátném elküldte az időjárás-előrejelzést, és hát úgy tűnik, nem lesz túl szép idő, hűvösre és esőre lehet számítani. Csütörtökre, érkezésem napjára esőt jósoltak a meteorológusok. A korábbi két alkalommal gyönyörű időben érkeztem meg Torontóba, és azért annak megvan a maga hangulata, amikor szikrázó napsütésben érkezik meg az ember egy várva várt helyre. Hogy teljes legyen a gáz, Budapesten szakadt az eső hajnalban. Na neee!

6:30-kor a reptéren vagyok, barátnőm, Kriszta kivitt. Gyors becsekkolás (valójában már online becsekkoltam előző este az interneten, így csak a csomagokat kellett leadnom, és a beszállókártyát nyomtatták ki), ilyenkor még alig vannak a reptéren. A szokásos várakozás közben kimegyünk a teraszra megnézni a gépeket, az eső persze esik, ezért kicsit rossz a kedvem. A gépem 8:25-kor indul, a szokásos BA-járat, a 865-ös. 7:40-kor bemegyek a terminálra, néhány perc és már lehet is beszállni. Az eső eláll. A gép pedig elindul a kifutón. Körülbelül 2 és negyed óra múlva érünk London fölé. Gyönyörűen süt a nap!!! Igen!

Tavaly valahogy az indulás napján nem voltam úgy ráhangolódva az útra, de most már napok óta hergelem magam. És most, hogy itt van, és Londonban szép idő fogad, elfog a jókedv. Túl sok idő azért nincs az örömködésre, kevesebb, mint 2 órám van a csatlakozásig. Ez rengeteg idő lenne, ha nem az LHR lenne az egyik legnagyobb repülőtér a világon. A biztonsági átvilágításnál óriási tömeg, hosszú sorok. Eltöltök vagy félórát ott. Mire átjutok a 4-es terminálra, már 11 óra, a gép 11:55-kor indul, de 11:35-ig kell beszállni. (Londonban egy órával „hátrébb” jár az idő, emiatt bár a gép budapesti idő szerint 11 óra körül landolt, az Londonban csak délelőtt 10 órát jelentett.) Nincs gond, időben vagyok, legalább nem kell sokat várni. Felszállunk, és megkezdődik a több mint hétórás út Torontóig. Harmadik alkalommal repülök Torontóba, már megszoktam a hétórás repülést, az idő a szokásos módon telik, filmeket nézek. Öt óra repülés után Kanada fölé érünk. A Szt. Lőrinc-folyó felett repülünk, és igen, gyönyörű napsütés van! Vajon mi vár Torontóban?... A leszállás előtt egy órával megkapjuk az uzsonnát, és a bevándorlási hivatalnak kitöltendő kérdőívet. Még félóra, a kapitány bemondja, hogy Torontóban 20 fok és felhős égbolt van. Délután két óra felé járunk, otthon este nyolc. Itt szikrázó napsütés, alig van pár felhő, én meg boldogan számolom vissza a perceket. Hogy a boldogság és a pillanatnyi öröm ne tudjon elillanni, elkezdem írni ezt a naplót.

Imádom Torontót, alig várom, hogy újra láthassam. A szállás a belvárosban lesz, nem messze a CN Towertől. Bár hosszú nap van mögöttem, még beterveztem egy kis városnézést, és Sonya barátnőm elé is szeretnék kimenni a reptérre. Ő fél nyolckor érkezik. Majd meglátjuk, mi lesz belőle. Közeledik Toronto. Fáradt vagyok, de az álmosságot szerencsére elnyomta egy kávé. A gép ereszkedik, beérünk a felhők közé/alá... Borús az idő... Még pár perc és landolunk.

A kiszállási menetrendet már ismerem, mindenkinek elő kell vennie az útlevelét, mivel amint kiszállunk a gépből, a bevándorlási hivatal két tisztje ellenőrzi az útleveleket, a vízumot. Megkérdezik, hol fogok lakni, mennyit maradok, de semmi gond, továbbengednek. Ebben a pillanatban kibújik a nap a felhők mögül! Gyönyörű idő van, szikrázó napsütés! Még a csomagfelvétel előtt, a határon is be kell lépni. Újabb hivatalnok, ismét kérdések: miért jöttem, meddig maradok, mi a foglalkozásom. Minden OK, a kérdőívet nem húzzák át, mint tavaly Orsinak, mehetek a csomagokért, majd irány a buszmegálló. Mivel nincs sok csomagom, busszal és metróval megyek a szállásig. A taxi 30 dollár lenne legalább, a tömegközlekedés 3 dollár sincs.

Várni kell a buszra, de így is fél hat körül a szálláson vagyok. Hogy ne legyen túl egyszerű az utazás vége, jön egy kis bonyodalom: előre kell fizetni a szállást, de a kártyámat nem fogadja el a gép. Kiderül, hogy csak az első két nap relatíve olcsó, a másik három éjszaka ára majdnem kétszerese a vártnak, plusz fizetni kell 50 dollár letétet is, ha valami kárt csinálnék, legyen, ami fedezi... Egy kicsit megijedek, mert nem volt szó ilyen drága szállásról. Kifizetem az első két napot és bízom benne, hogy Ruth holnap tisztázza a szitut. A szállás iszonyat komoly, még sosem voltam ilyen elegáns hotelben. A 34. emeleten fogok lakni. Fantasztikus konyhafelszerelés mikróval, mosogatógéppel, mosógép, szárítógép, nagy hűtő, lapos képernyős tévé, DVD-lejátszó, CD-lejátszó. Gyanúson olcsó az akciós ár egy ilyen elit hotelhez képest, bár az is igaz, hogy ez egy új hotel, reklámárral dolgoznak egyelőre.

Az AvCon egyik szervezője, és kedves jó barátnőm, Kitty már itt van. Átugrom hozzá, csak be akarok köszönni, de olyan régen találkoztunk, hogy belemerülünk a beszélgetésbe. Nagy nehezen elbúcsúzom tőle, szeretnék Sonya elé kimenni a reptérre, de még előtte jó lenne letusolni. Gyorsan felfrissítem magam, és tűzök vissza a reptérre. Sonyának a 2-es terminálra kellene érkeznie, de fél nyolcra, amikorra ígérte magát, nincs kiírva gép Phoenixből, csak fél kilenc körülre. Kicsit tanácstalan vagyok, már bánom is, hogy nem maradtam a hotelban vagy nem néztem inkább a városban szét. Na mindegy, várok egy órát. Addig veszek telefonkártyát, felhívom Bobbyékat és Rutht. Bobby nincs otthon, csak Lynda. Örülünk egymásnak, megbeszéljük, hogy másnap találkozunk velük este. Ruth megnyugtat, hogy a szállás nem lehet több, többször is ellenőrizte. Lassan múlik az idő, Sonya sehol. Megérkezik a phoenixi gép, de őt nem látom az érkező utasok között. Tavaly Ruthék elé nem sikerült kimennem, most Sonyával kerüljük el egymást.

Kicsit csalódottan megyek vissza a szállásra. Este fél tizenegy van, és még vacsoráznom kellene, ahhoz meg vásárolnom kell. A buszon és metrón az álmossággal küzdök, lassan 24 órája talpon vagyok. Majdnem éjfél, mire a bevásárlásból visszaérek a szállásra. Szerencsére volt a közelben 24 órán át nyitva tartó bolt. Vacsi után csinálok még pár fotót a városról a hotel ablakából. Gyönyörű a kilátás a kivilágított városra. Hajnali egy óra körül lefekszem. Otthon reggel hét óra. Lefekvés előtt kapom meg anyukám válaszát az itteni idő szerint kora este írt SMS-emre, ő akkor megy dolgozni. Nagyon hosszú nap volt, seperc alatt elalszom.