A találkozó programjai

Első nap (péntek) - forgatási helyszínek megtekintése

Pine Grove templom Első nap Dan Matthews location manager (ő felelt a forgatási helyszínek kiválasztásáért, karbantartásáért) segítségével jártunk be pár helyszínt. Az első állomás a Pickering falumúzeum volt. Itt mind a Váratlan utazás, mind az Anne részére forgattak külső jeleneteket. Sajnos a múzeum épp renoválás alatt állt, így az épületek nem voltak a legjobb formájukban. Szerencsére tavaly több képet is csináltam, azokon még szép állapotban láthatóak a házak.

Második megálló a gyönyörű Pine Grove templom volt Uxbridge-ben. Itt is eltöltöttünk pár percet, lehetett fotózni. A templomot egy évben körülbelül kétszer nyitják ki, így most is zárva volt. Mivel csak külső jeleneteket forgattak itt, nem vesztettünk sokat.

Harmadik állomásunk szintén Uxbridge-ben volt, az Avonlea városának otthont adó farm. A King farm valóságos tanya igazi épületekkel, sajnos a város csak díszlet volt, amit a forgatás befejeztével le is romboltak. A farm magántulajdon, tilos rajta az átjárás, látogatásunkat előre egyeztettük a tulajdonos McDougall-családdal, akiknek ezúton is köszönöm a közreműködést! Dan megmutatott minden fontos helyszínt, hogy hol állt a világítótorony, a Rózsa-lak vagy Peg Bowen háza.

Black Creek Pioneer Village

Második nap (szombat)

A második és harmadik napot a Black Creek Pioneer Village falumúzeum konferenciatermében töltöttük, ez a két nap volt a tényleges találkozó. Az első napot Mag Ruffman kezdte, mintegy 2 órán keresztül mesélt, dedikált, pózolt a fotózásokhoz. Vele együtt lett volna R. H. Thomson (Jasper Dale) is, de R. H. sajnos egy elcsúszott munka miatt nem tudott megjelenni. Meggie után Lynda Naranjo prezentációja következett. Lynda a korabeli öltözködésről beszélt, illetve mutatott rengeteg képet. Következő és egyben a napot záró vendégünk John Welsman volt, a sorozat első szériáinak zeneszerzője. John többek között arról mesélt, hogyan kell egy sorozathoz zenét komponálni.

Harmadik nap (vasárnap)

Rajongók A harmadik napot egy vetítéssel kezdtük. Megnéztük a Sullivan Entertainment által eddig kiadott DVD-k behind the scenes anyagait. Ebéd következett, majd Alexandra Heilbron írónőtől lehetett kérdezgetni LMM életéről, munkásságáról, mivel Alexandra több könyvet is írt Montgomeryről. Ezután jött a jótékonysági aukció, amelyre számos rajongó, illetve a Sullivan Entertainment ajánlott fel tárgyakat. Az aukció tavaly is jó volt, de idén sokkal érdekesebbre és viccesebbre sikeredett. :-) Az aukció után záróvendégként James O'Regan osztotta meg velünk forgatással kapcsolatos élményeit, majd jött a búcsú... Talán 2007-ben ismét látjuk egymást a résztvevőkkel...

Egyéb programok

Az AvCon mellett, aki akart, egyéb programokon is résztvehetett és találkozhatott a szereplőkkel. Zachary Bennett (Felix King) például nem tudott eljönni az összejövetelre, de a Blue Moon pubban szombat este fellépett zenekarával, a Yonderrel, ahol bárki megtekinthette. Pár rajongóval el is mentünk, és mindannyiunknak nagyon tetszett a fellépés. Zach egyébként volt olyan kedves és még az AvCon előtt találkozott pár szervezővel, hogy aláírjon néhány tárgyat, amit a jótékonysági aukcióra szántunk. Ezúton is köszönjük neki a segítséget. Talán legközelebb az AvConra is eljön...

A Vihar posztere Az AvCon utáni héfőn pedig North Bay városában egy fesztivál keretein belül 3 VU-színész is szerepelt Shakespeare A Vihar című darabjában. Bár North Bay többszáz kilométerre van Torontótól, több rajongóval együtt elutaztunk, és élőben láthattuk David Foxot (Clive Pettibone), Michael Mahonent (Gus Pike) és Robert Collins-t (Blaire Stanley, Sara apukája). A fellépés után mindhárom színész nagyon kedves volt, pár percig beszélgethettünk velük, aláírásokat osztogattak és pózoltak is a képekhez. Sőt! Mickey Mahonen javaslatára elmentünk közösen (ő és a rajongók) ebédelni egy közeli étterembe. Talán nem meglepetés, hogy 3.5 órásra sikeredett az ebéd, mindenki jól érezte magát, senkinek nem akaródzott hazamenni...