Napló - július 26., kedd

8-kor kelek, gyorsan mosdás, reggeli, fél 9-kor indulnunk kell, hogy fél 10-re a buszpályaudvarra érjünk, 10-kor indul a busz. A buszok a belvárosi pályaudvarról indulnak a Niagara-vízeséshez. Nagyon ronda az idő... esik az eső. Szép lesz így kirándulni... Busz, majd metró, pont fél 10-re érünk a pályaudvarra. Megvan, hogy melyik platformról indul a mi buszunk, a 9-esről, de a busz még sehol, csak pár ember vár rá. Orsit ott hagyom a sorban, beugrom a buszpályaudvar épületébe megkérdezni, hogy mi a helyzet. Az egyik ügyintéző visszairányít a buszhoz: majd jön mindjárt az utazási iroda embere, ő intézi a jegyeket. És tényleg. Kártyalehúzó is van nála, bankkártyával is tudunk fizetni. Egy Chester nevű sofőrt kapunk.

Jó másfél óra az út a Niagaráig. Chester sokat mesél menet közben (vicces figura) Torontóról, az Ontario-tóról, majd természetesen a vízesésről. Sőt egy 40 perces kis filmecskét is betesz az út alatt a busz videólejátszójába. Orsival nem kértünk ebédet, így Niagara Falls-ba érkezve pár emberrel együtt leszállunk a buszról. Be van borulva az ég, és nagyon meleg sincs, de már legalább az eső nem esik. A többieknek közös ebéd, majd közös túra következik. Mi egyénileg ebédelünk. Előbb vetünk pár pillantást a vízesésre, majd kis keresgélés után egy Kelsey's-ben kötünk ki. Dél is elmúlik már, mire beülünk, 3-kor már gyülekező. Az ebédeléssel elmegy vagy 50 perc, jó 2 óránk marad. A csoportosan ebédelőknek még kevesebb idejük van. (Jók ezek a Niagara-utak, csak egy kicsit feszített a tempó.) Egyébként Niagara Falls, a város, inkább kelti egy amerikai szórakoztatóközpont benyomását, mint egy természeti csoda mellé kinőtt kanadai kisvárosét. Éttermek, mozik, vidámparkok... tömény műanyag mindenütt...

Kaja után irány a vízesés. A Maid of the Mist nevű túrával kezdünk, egy ilyen túra benne van a út árában, semmiképpen nem szabad kihagyni, viszont időigényes. A túra lényege, hogy kis hajókkal viszik a népeket bele a vízesés vízpárájába: a Maid of the Mistbe. Persze mindenki kap előtte esőkabátot. Hosszú sorokban tömörülnek az emberek, igen népszerű mind a Niagara, mint a Maid of the Mist. Vagy fél óra, mire sorra kerülünk, ha nem több. Megkapjuk a kék esőkabátot is. Erősen fúj a szél, így nem is olyan egyszerű felvenni. A nap viszont kezd kisütni. Épp ideje volt már. Végre beszállunk a hajóba, percek alatt megtelik kékkabátos emberekkel, és már indulunk is a Mennydörgő Víz, azaz a Niagara szívébe. Ahogy közeledik a hajó a vízeséshez, úgy erősödik a páratartalom. Vadul fényképezek, de fél percenként törölgetni kell a gépet. 3-4 perc alatt beérünk a ködbe. Jópofa! :) Erősen fúj a szél, közben olyan, mintha esne az eső, pedig szépen süt a nap. 1-2 percig marad a hajó a vízpárában, és már indulunk is vissza. Jön a következő hajó... Még pár perc és már le is szállunk a hajóról. A túráról csak egy ajándékbolton keresztül lehet visszajutni az utcára, kicsit körbenézünk Orsival a boltban. Ő is vesz 1-2 dolgot, meg én is. Most már rendesen bele kell húznunk. Egy óránál is kevesebb időnk maradt.

Az egy óra pont elég arra, hogy gyalogosan is megközelítsük a vízesést, majd megkeressük a buszunkat. Szépen süt a nap, csinálok hát még egy rakás képet, most már a színek is rendben lesznek a képeken. A Niagara-vízesés valami fantasztikus gyönyörű hely... Az amerikai része is szép szerintem (sokak szerint a kanadai a szebb), a kanadai oldal viszont a vízgőz miatt különleges. Ahogy közeledünk a vízeséshez, finom pára kezd szemerkélni. Mivel sok méterrel a Niagara folyó alsó része felett vagyunk (egy szinten a felső részével), nem olyan erős a vízpára, mint lent volt, mikor a hajón álltunk, de egész közel érve a vízeséshez, még így is folyamatosan szemerkélő finom esőbe kerülünk. Ha lenne időnk, bemehetnénk a vízesé mögé is (erre is vannak túrák), de sajnos kevés az időnk. Megvan a buszunk, irány Torontó.

Nem megyünk egyből vissza Torontóba, pár perc múlva megállunk egy pihenőhelyen. Itt is van ajándékbolt, valamint egy szerkezet segítségével át lehetne lebegni a folyó felett - ha nem fújna erősen a szél. De fúj, így a szerkezet nem üzemel. A következő állomás egy vízerűmű. Újabb pár perc megállás, Chester a pár évvel korábbi nagy áramszünetről mesél, ami az USA-t és Kanadát is érintette. A következő állomás egy szép kisváros, de közben elkezd szakadni az eső. Nagyon komolyan esik, a busz, mint egy tengeralattjáró... Semmit nem látunk a városkából, viszont megállunk egy kis borkóstolásra egy borászatnál. Kétféle bort lehet kóstolni ingyen. A harmadik, a jégbor. Ez olyasmi, mint a mi Tokaji aszúnk, nagyon zamatos, édes bor. Csak annak adnak ingyen kóstolót, aki vesz is belőle. Valami ajándékot kellene hazavinni, viszek hát a borból két kis üveggel. Most már tényleg megyünk vissza Torontóba.

Mivel sok résztvevő belvárosi szállodákban szállt meg, a busz előbb végigjár pár szállodát, és csak utána megy a pályaudvarra vissza. Este 8 van, mire leszállunk. Jó kis 10 órás túra volt. Fáradtak vagyunk, de még metrózni és buszozni is kell. Hazaérve összefutunk Ruth-szal a szállás folyosóján. Váltunk pár szót, megbeszéljük, hogy holnap mikor találkozunk a hajós kirándulás előtt, aztán elvonulunk a szobáinkba. Hulla fáradt vagyok, vacsi, aztán TV-zés, alvás.