Napló - július 23., szombat

Fél 10 körül kelek, otthon már délután van. Mivel Orsival nem áll szándékunkban minden étkezést gyorsétteremben ejteni meg, keresnünk kell egy grocery store-t. A szállásunkat intéző Nicole említett valami kicsi boltot, megvan a levele, a York Plázában van a bolt, elindulunk hát felkeresni. Tudtam, hogy van valami a general store-on kívül, csak tegnap már fáradt voltam jobban utánanézni. A small grocery store kb. 8 percre van a szállástól, és megfelel egy magyarországi rendes, jól felszerelt ABC-nek. Rengeteg zöldséget és gyümölcsöt is árulnak, mindent kapunk, amire szükségünk van, még görögdinnyét is. 49 dollárral könnyebben, és több napra elegendő normális kajával nehezebben indulunk vissza a szállásra.

Már majdnem dél van, mire megreggelizünk/megebédelünk a hideg kajából, majd irány megint Black Creek. Bár Ruth-ék vonata 13.46-ra ér be az állomásra, mi még beugrunk Black Creekbe egy gyors sétára. A hétvégén ún. métish-fesztivál van, tele a parkoló autókkal, és persze iszonyat meleg is van. A jeggyel délután is visszajöhetünk, így félórára is érdemes beugrani. BC nem egy nagy falumúzeum, fél óra alatt át lehet szaladni rajta. Ismerős házak és helyszínek (bár a színházteremben most épp más társaság tart összejövetelt), jönnek elő az emlékek tavalyról ezerrel... Kifelé menet egy gyors vizit az ajándékboltban. Mintha csak tegnap jártam volna itt, az illat (jellegzetesen finom), az ajándékok (juharszirup hegyekben) mind ismerősek. Délután egy óra van, késésben vagyunk...

A buszra várni kell, ráadásul minden bokorban megáll, fél kettőre érünk a subway, azaz a metró végállomására. Negyed óra múlva érnek Ruth-ék Torontóba, a Union állomásra, ahol a pályaudvar található. 15 megálló... esélyünk sincs kiérni időben a pályaudvarra... Ha kihagytuk volna Black Creeket, időben értünk volna ki eléjük. A pályaudvar helyett a metróállomáson várunk rájuk, kevés a remény, hogy még nem indultak el az egyetemi szállásra, és, hogy a forgalmas metrómegállóban megtaláljuk őket. 50 perc várakozás után (hátha késett a vonat) Ruth-ék nélkül indulunk vissza a szállásra. BC délután 5-ig van nyitva, ismét késésben vagyunk, a jegy csak mára érvényes. A buszmegállótól hazafelé útba esik a security office, megkérdezem, megérkeztek-e már. Igen, és már kerestek is minket. (Később megtudom Ruth-tól, hogy Amerikában az ilyen távolsági vonatok percre pontosan indulnak és érkeznek.) A szállás túl messze van, rögtön BC-be megyünk. Egy óránk van még a zárásig, de fél óra alatt megnézzük, amire dél körül nem jutott idő. Muszáj juharszirupos popcornt venni az ajándékboltban ;-), majd a napi rohangászástól és a hőségtől fáradtan irány a szállás. Ruth-ék persze sehol, így marad a pihi és a várakozás. Este 6 óra van, a TV-t nézem. 71 csatorna, de semmi érdekes.

Kopognak. Ruth áll az ajtóban. YESSSSSS!!!! Végre!!!!! Végre egy ismerős arc, erre a viszontlátásra vártam már majdnem egy éve. Igen, most már érzem, hogy megérte eljönni, szuper lesz ez a közel két hét... Ők már vacsiztak, mi még nem. Ruth férje, Mike a szálláson marad, Ruth elkísér minket vacsizni, újabb junk-food löket. Imádom ezt az amerikai nőcit, az egyik legkedvesebb ember a világon. Vacsi a York Lanes csirkés gyorséttermében, közben élénken beszélgetünk Ruth-szal, szegény Orsi csak figyel. :-) Vacsi után visszamegyünk a szállásra, illetve még egy dolog kimaradt: vissza kell hívnom Bobbyt. Ruth és Orsi mennek a szállásra, én vissza a York Lanes-re. Egy telefonfülkéből hívom Bobbyt. Rossz hírei vannak: John Welsman nem tud eljönni a szombati vacsorára. Először azt hittem az AvConra sem tud eljönni, mivel Bobby direkt úgy mondta, hogy félreérthető legyen. A kis piszok. :-) A vacsi nem olyan fontos, az AvCon a lényeg!

Mielőtt visszamennék a szállásra, meglátogatom az egyetem kis tavacskáját (pond). Gyönyörű hely, egy hatalmas dombos rét alján helyezkedik el, vadlibák úszkálnak benne. Vagy másfél órát ücsörgöm a partján egy padon a gondolataimba merülve. Csodálatos a hely, szép az idő, kár, hogy nem tudom senkivel sem megosztani az élményt. A landoló repülőket bámulom, az egyik talán a MALÉV gépe (annak tűnik, de nem vagyok teljesen biztos, mivel már sötétedik), este 9 előtt ér Torontóba a menetrendszerinti járat. Egy sms Lacó haveromnak, ő egy pesti szórakozóhelyen üti el az időt - szintén egyedül. Visszamegyek a szállásra. Bár Ruth-ék és Orsi a szomszéd szobákban vannak, kicsit magányosnak érzem magam itt a távoli Torontóban...