Marilla vallomása |  |
| Marilla: | Ne menjen el! Előbb engedje meg, hogy elmondjam az igazságot. |
| Rachel: | Na, hát, most mit szólsz ehhez, ahhoz képest, hogy metodista, egész szimpatikus. |
| Marilla: | Egy vallomással tartozom Önnek. Én találtam ki ezt a történetet, de amikor erre vetemedtem, nem gondoltam, hogy
Duncan McTavish egyszer életre kel. |
| Mr McTavish: | Ezt nem értem. |
| Marilla: | Tudja, uram, egy ilyen pici helyen, mint Avonlea nagyon nehéz az embernek megőriznie magánélete titkait. Mindenki tud mindent mindenkiről. Úgyhogy mindenki tudja, hogy Marilla Cuthbert kezét soha senki nem kérte meg. Nem kellett senkinek. |
| Mr McTavish: | Kérem, nem szükséges elmondania. |
| Marilla: | De igen, szeretném, ha megértené.
Nem is tudom, mi szállt meg hirtelen. Talán a büszkeség.
Hm, egyszercsak kitaláltam magát. Költöttem egy udvarlót a himzőegyletbeli hölgyek számára.
Hm, mindig is kedveltem a Duncan nevet, és épp egy újsághirdetés hevert előttem Duncan McTavish csodatévő gyógytapaszáról. Tisztában vagyok vele, hogy ostobaság volt a részemről, de honnan gondolhattam volna, hogy egyszercsak megelevenedik ez az ártatlan újsághirdetés. Erre a véletlenre igazán nem számíthattam. |
| Nevetnek. | |
|